Pilátus levele Tiberius császárnak Jézus Krisztus keresztre feszítéséről

 

Eme,  Krisztus tárgyalásáról, elitéléséről és keresztre feszítéséről szóló történelmi dokumentum reprodukcióját, az Elma M. Smith Alapítvány, tette közzé.  Címük: Az Elma M. Smith Foundation, Eureka Spring, Arkansas, U.S.A. 72632-0471.

Kiadó: Larimer Publications Commercial, Green Forest, Arkansas, U.S.A. 77638.

 

Az angol szöveget dr. Macintosh and dr. Twyman a Genovai Őstörténeti Páholy tagjai fordították, az „Archko Kötetek” konstantinápolyi kézirataiból és a római könyvtár szenátusi listán lévő feljegyzésekből. Ezt leellenőrizték és egyezik az eredetinek, egy angol múzeumban elhelyezett másolatával, amely megerősítette az átírás pontosságát 1935 novemberben. A magyar szöveget az angol fordítás alapján Török László készítette. Véglegesítve: 2004, 04 11, Húsvét vasárnapján.

 

Tiberius Császárhoz, Róma Urához,

Üdvözlégy nemes Uralkodó!

A tartományomban lezajlott utolsó néhány nap eseményei olyan jellegűek voltak, hogy teljes részletességgel be fogok számolni, úgy ahogy történtek, mivel nem lennék meglepve, ha az idők folyamán, megváltoztathatják nemzetünk sorsát, mert újabban úgy tűnik, hogy minden isten kegye elfordult tőlünk.

Majdnem hogy azt mondom, hogy Átkozott legyen az a nap, amelyen Valerius Flaceus-t követtem Júdea  kormányzásában, mert azóta életem állandó kellemetlenség és gyötrelem. Jeruzsálembe érkeztemkor, elfoglaltam a Praetoriumot és elrendeltem, hogy ragyogó lakomát készítsenek el, amelyre meghívtam  Galilea tetrarkáját a főpappal és tisztségviselőivel.  A kijelölt időben egyetlen vendég sem jelent meg.

Ezt személyemnek és az általam képviselt egész kormánynak szóló sértésnek tekintettem. Egy néhány nap múlva a főpap kegyeskedett meglátogatni. Magatartása komor és  hamis volt.  Azzal ámított, hogy vallása megtiltotta, neki és beosztottjainak, hogy a rómaiakkal egy asztalnál üljenek és iddogáljanak, de ez csak álszenteskedő látszat volt, mert arckifejezése elárulta a képmutatását. Noha  célszerűnek találtam elfogadni a mentségét, attól a pillanattól meg voltam róla győződve, hogy a legyőzött a győztesek ellenségének kiáltotta ki magát és figyelmeztetni  akarom a rómaiakat, hogy legyenek résen, ennek az országnak a főpapjaival szemben.

Azért, hogy dúskáló életük és rangjuk legyen, a saját anyjukat elárulnák. Úgy tűnik, hogy a meghódított városok közül Jeruzsálemet lehet a legnehezebben kormányozni. Az emberek olyan forrongók, hogy minden pillanatban lázadástól tartok. Nincs elegendő katonám, hogy elfojtsam. Csak egy századosom és száz emberem van.  Kértem erősítést Szíria elöljárójától, aki tudatta velem, hogy alig van elegendő embere arra, hogy a saját tartományát megvédje. Attól tartok, hogy az az olthatatlan hódítási szomj, amivel erőnkön túl terjesszük birodalmunkat, anélkül, hogy meg tudnánk védeni, lesz az egészkormányunk  végső bukásának az oka.

A tömegektől elzárva éltem, mert nem tudom, hogy azok a papok mire képesek rávenni a csőcseléket, de mégis arra törekedtem, hogy amennyire tudtam, megbizonyosodjam a nép gondolkodásáról és az álláspontjáról. A fülembe jutott különböző híresztelésekből volt egy, amely különösen megragadta a figyelmemet. Azt mondták, hogy egy fiatalember jelent meg Galileában, kenetteljesen új törvényt hirdetve annak az  Istennek a nevében, aki küldötte.

Először attól a veszélytől tartottam, hogy az volt a terve, hogy felkavarja a népet a rómaiak ellen, de félelmem hamarosan eloszlott. Názáreti Jézus úgy beszélt, mint aki inkább a rómaiak barátja, mint a zsidóké.  Egy nap Siloe nevű helyiség mellett haladtam el, ahol nagy tömeg verődött össze. A csoport közepén egy fiatalembert vettem észre, aki a fának dűlve nyugodtan beszélt a sokasághoz. Azt mondták Jézus volt.

Ezt könnyen gyaníthattam volna, mert oly nagy volt a különbség közte és hallgatósága között. Aranyló haja és szakálla mennyei megjelenést kölcsönöztek külsejének. Körülbelül harminc évesnek látszott. Soha nem láttam kedvesebb vagy higgadtabb arckifejezést. Micsoda ellentét közte és fekete szakállú, barna bőrű hallgatói között.

Nem akarván jelenlétemmel félbeszakítani, folytattam utamat, de intettem a titkáromnak, hogy álljon be a csoportba és hallgatóddzék. A titkáromat Manliusnak hívják. Ő azon összeesküvők főnökének az unokája, akik Catalinára várva Eturiában táboroztak. Manlius már régóta Júdeában élt és jól beszélte a hébernyelvet.  Hű emberem volt, aki kiérdemelte a bizalmamat. Amikor Preatoriumba értem, Manlius már ott volt és elmondta nekem, hogy mit mondott Jézus Siloe-ban. Soha még nem olvastam a filozófusok műveiben semmi olyat, amit Jézus bölcsmondásaihoz lehet hasonlítani.  A lázongó zsidóknak, egyike, akikből oly  sok van Jeruzsálemben, megkérdezvén Jézust, hogy, hogy törvényes-e a császárnak adózni, azt felelte: „add meg a Császárnak azt, ami a Császáré, és az Istennek azt ami az Istené.”

 

A szavaiból áradó bölcsességének tudom be, hogy oly sok szabadságot adtam meg a Názáretinek, hiszen hatalmamban lett volna letartóztatni és Pontusba száműzni, de az ellent mondott volna az embereket igazságossággal kezelő bánásmódnak, amely mindenkor a római kormányt jellemezte. Ez az ember sem nem lázított, sem nem lázadt; védelmembe vettem, talán a tudta nélkül. Pretóriumi mandátum nélkül, szabadon beszélhetett, cselekedhetett, összegyűjthette, és beszédet intézhetett a néphez, és tanítványokat választhatott. Ha valaha is megtörténne (az istenek mentsenek meg attól a szerencsétlenségtől), mondom, ha valaha megtörténne, hogy őseink vallását Jézus vallása kiszorítja, akkor Róma korai halálát ennek a nemes béketűrésnek lehet majd betudni, míg én szerencsétlen nyomorult annak voltam az eszköze, amit a zsidók Gondviselésnek és mi végzetnek nevezünk.

 

Ez a Jézusnak engedélyezett korlátlan szabadság ingerelte a zsidókat – nem a szegényeket, hanem a gazdagokat és hatalmasokat. Az igaz, hogy Jézus keményen kezelte az utóbbiakat, és ez volt egyik politikai oka, véleményem szerint, hogy nem korlátoztam a Názáreti szabadságjogait. „Írástudók és farizeusok” szokta mondani nekik „ vipera fajzat vagytok, kifestett síremlékekhez vagytok hasonlóak,  jól néztek ki az emberek szemében, de a halállakozik bennetek.”  Máskor pedig lefitymálta az gazdagok és fennhéjázók alamizsnáit mondván, hogy a szegények  garasa kedvesebb volt az Isten előtt. Naponta panaszkodtak a Praetoriumban Jézusszemtelen megjegyzései ellen.

 

Sőt még meg is súgták nekem, hogy szerencsétlenség fogja őt érni, hogy ez nem az első eset lenne, hogy Jeruzsálem megkövezte volt azokat, akik prófétáknak nevezték magukat: Cézártól akarnak majd engedély kérni. Azonban a Szenátus jóváhagyta magatartásomat és ígéretet kaptam a csapat megerősítésekre, a Pártosi Háború végeztével.

Lévén túl gyenge ahhoz, hogy egy zendülést elfojtsak, olyan lépésre szántam el magam, amelytől azt reméltem, hogy helyreállítja a város nyugalmát anélkül,hogy a Praetoriumot megalázó engedményekre kényszerítené.

Levélben, meghívtam Jézust interjúra a Praetoriumba. Eljött. Tudod, hogy ereimben spanyollal vegyült római vér folyik, amely éppen úgy nem ismer félelmet, mint érzelmi gyengeséget. Amikor a názáreti megjelent, a palotateremben sétáltam, és a lábaimat mintha vaskezek ragasztották volna a márványpadlózathoz, és én minden végtagomban reszkettem, mint egy bűnösnek talált vádlott, annak ellenére, hogy ő oly nyugodt volt, mint maga az ártatlanság. 

Amikor hozzám ért, megállt és jelt adott, mintha azt mondta volna „itt vagyok”, noha egy szót sem szólt. Egy darabig csodálattal, és félelemmel vegyes tisztelettel  szemléltem ezt, az isteneinket és hőseinket megmintázó festőink előtt ismeretlen, rendkívüli emberpéldányt. Semmi taszító vonás nem volt benne, mégis túlságosan megilletődött és tétovavoltam ahhoz, hogy megközelítsem.

– Jézus – szóltam hozzá végül is, és nem forgott a nyelvem. –   Názáreti Jézus, az elmúlt három esztendőben bőséges szólásszabadságot engedtem meg Neked, de nem bánom. Szavaid a bölcsszavai, nem tudom, hogy olvastad-e Szókratészt vagy Platónt, de azt tudom,hogy  előadásaidban az a felséges egyszerűség van, amely  messze azon filozófusok fölé emel. A Császár tud Rólad, és én, mint alázatos képviselője ebben az országban örülök, hogy megadtam Neked ezt a szabadságot, amelyet olyannyira kiérdemelsz. Azonban nem rejthetem el előled, hogy előadásaid hatalmas és meggyökerezett ellenségeket támasztottak ellened. 

 Nem is meglepő, Szókratésznak is meg voltak az ellenségei, és gyűlöletük áldozatává lett. A tiéid kétszeresen fel vannak bőszülve – ellened, hogy előadásaid olyanszigorúan ítélik el viselkedésüket: ellenem, a Neked megadott szabadság miatt.  Még azzal is vádolnak, hogy közvetve szövetségben vagyok Veled, hogy a hébereket megfosszam még attól a kis polgárjogi hatalomtól, amit Róma meghagyott nekik. Az a kérésem – nem azt mondom, hogy parancsom –, hogy legyél körültekintőbb és mérsékeltebb az előadásaid folyamán a jövőben, és tapintatosabb velük szemben, nehogy felkeltsd ellenségeid  önérzetét és fellázítsák ellened az ostobanépséget, és arra kényszeríts, hogy a törvény erejét alkalmazzam.

 

Nyugodtan válaszolt a Názáreti.

– Földi herceg, szavaid nem igazi bölcsességből fakadnak. Parancsolj az áradatnak,  hogy álljon meg a hegyszakadék közepén: gyökerestől fogja kitépni a fákat a völgyben.  A zuhatag azt fogja felelni, hogy a természet és a Teremtő törvényeit követi. Csak az Isten tudja, merre folynak az áradat vizei. Bizony, bizony, mondom Neked, hogy mielőtt Sharon rózsája  (jerikói rózsa,  ford.) kivirágzik, az igaznak vére ontatik.

 

– Nem fog a véred ontatni – szóltam mély felindulással – bölcsességed sokkal becsesebbé tesz szememben, mint a dölyfös és zavargó farizeusok, akik visszaélnek a Rómától kapott szabadsággal. Cézár ellen esküsznek össze, és kegyességét félelemmé alakítják át, belebeszélvén a tanulatlanokba, hogy Cézár zsarnok, és tönkre akarja őket tenni. Pimasz csirkefogók! Nem veszik észre, hogy Tiberis farkasa néha báránybőrbe öltözik, hogy elérje gonosz terveit. Meg foglak védeni tőlük. A Praetoriumom lesz éjjel és nappal a szent menedéked.

Jézus mit sem törődve megrázta a fejét és megfontolt isteni mosollyal így szólt:

– Amikor eljön az a nap, akkor az ember fiának nem lesz menedéke sem a földön, sem a föld alatt. Az igazak menedéke ott van – mutatott az égre. – Ami a próféták könyveiben megíratott, annak be kell teljesednie.

– Fiatal ember –  válaszoltam szelíden, –le fogsz kötelezni azzal, hogy kéréseimet most parancsként veszed. A tartomány, amelynek békéje az én gondjaimra van bízva, megköveteli. Több mérsékletességet kell követned előadásaidban. Ne szegd meg a parancsomat.  A következményekkel tisztában vagy.  Kísérjen boldogság. Isten veled.

 

– Földi herceg – felelte Jézus – nem azért jöttem, hogy háborút hozzak a világnak, hanem békét, szeretetet és jótékonyságot. Azon a napon születtem, amelyiken Augusztus császár békét teremtett a római világban. Az üldözések nem tőlem erednek. Másoktól várom, és az utat megmutató Atyám akaratának engedelmeskedve fogom fogadni. Fogd féken, tehát világi okoskodásodat. Nem adatott meg Neked a hatalom, hogy feltartóztasd az áldozatot az engesztelés szentélye előtt.

Így szólván, mint egy fényes árnyék eltűnt a palotaterem függönyei mögött, nagy megkönnyebbülésemre, mert súlyos terhet éreztem magamon, amitől nem tudtam jelenlétében megszabadulni.

 

Jézus ellenségei, hogy bosszújukat kitöltsék a Názáretin, Heródeshez  fordultak, aki akkor Galileában uralkodott. Ha saját hajlandóságát követte volna Heródes, akkor parancsot adott volna Jézus azonnali kivégzésére, de noha királyi méltóságára sokat adott, habozott olyasmit tenni, ami esetleg csökkenthette befolyását a Szenátusban, avagy mint én, tartott Jézustól. De római tiszthez nem illő, hogy egy zsidótól megijedjen.  Ezt megelőzően, Heródes egyszer bejött hozzám a Praetóriumba, és egy üres beszélgetés után, távozásra emelkedvén, megkérdezte, hogy mivolt a véleményem a Názáretiről. Azt feleltem, hogy azon nagy filozófusok egyikének tűnik, amelyet nagy nemzetek néha kitermelnek, hogy a tanai semmiképpen sem szentségtörőek, hogy Róma szándéka az, meghagyja neki azt a szólásszabadságot, amelyeket tettei megindokolnak. Heródes rosszindulatúan mosolygott és gúnyos tiszteletadással köszönve, eltávozott.

 Közeledett a zsidók nagy ünnepe és az volt a cél, hogy megragadják az alkalmat arra a népszerű ujjongásra, ami a Hosszúnapok ünnepségein ilyenkor kifejezésre jut. A város, csordulásig  megtelt a Názáreti halálát követelő, kavargó népséggel. Követeim tudomásomra hozták, hogy felhasználták a templom kincseit a nép megvesztegetésére. Közeledett a veszély. Egy római századost inzultáltak.  Százgyalogosért és ugyan-annyi lovas katonáért írtam Szíria helytartójának. Kitért előle. A lázongó város közepette egyedül, és túl gyöngének éreztem magam, hogy maroknyi kiöregedett katonával elfojtsak egy lázadást, nem maradt másválasztásom, mint az, hogy eltűrjem. Jézust elfogták, és noha a Praetoriumtól nem kellett tartaniuk, elhívén vezetőiknek, akik azt mondták nekik, hogy én  szemet hunytam a lázadásukra, a lázadó csőcselék állandóan üvöltötte: „Feszítsd meg őt!”,   „Feszítsd meg őt!”.

Három hatalmas párt fogott össze Jézus ellen akkor. Először a Heródes pártiak és a szadduceusok, akiknek a lázító magatartása kettős indító okból fakadt: gyűlölték a Názáretit és elegük volt a római igából. Soha nem bocsátották meg nekem, hogy  a római császár képét viselőzászlókat hordozva vonultam be a szent városba, és noha ezúttal végzetes hibát követtem el, a szentségtörés csúnya bűne mégsem csökkent szemükben. Egy másiksérelem is mardosta a keblüket. 

Azt javasoltam, hogy használják fel a templom kincseinek egy részét középületek építésére. A javaslatom gúny tárgya lett. A farizeusok Jézus esküdtellenségeinek vallották magukat. A kormány nem tetszett nekik. Keserűen viselték el a súlyos megrovásokat, amelyekkel a Názáreti három éven keresztülállandóan illette őket mindenfelé. Önmagukban félénkek és túl gyengék lévén, magukévá tették a Heródes pártiak és a szadduceusok veszekedését. A három párton kívül szembe kellett néznem a zendülésre mindig kész, és a zűrzavarból hasznot húzó, gátlástalan és züllött népséggel.

Jézust a főpap elé hurcolták, és halálra ítélték. Ekkor történt az, hogy Kaifás főpap egy cseles beterjesztést nyújtott be. Foglyát elküldte hozzám, hogy megerősítsem ítéletét, és jóváhagyjam a kivégzését. Azt válaszoltam neki, hogy mivel Jézus galilei volt, az ügy Heródes jogszolgáltatása alá tartozott, és megparancsoltam, hogy vigyék Jézust oda. A körmönfont Tetrarka alázatosságot színlelt, és a Császár helytartója iránti hódolatát ünnepélyesen hangoztatva, Jézus sorsát kezembe adta. Hamarosan úgy nézett ki a palotám, mint egy ostromlott fellegvár. Percről percre nőtt a zavargók száma. Jeruzsálemet elárasztották a názáreti hegyekből jövő tömegek. Mintha egész Júdea a városba özönlött volna.

A feleségem gallus volt, aki azt tartotta magáról, hogy a jövőbe lát. Sírva és lábaim elé dobva magát mondta:

– Vigyázz, vigyázz ne bántsd ezt az embert, mert ő szent. Látomásom volt róla múlt éjjel. A vízen járt, a szelek szárnyán repült. Beszélt a viharral és a tó halaival: mindenki engedelmeskedett neki. Azt láttam, hogy a Hebron hegyzuhataga vérrel áradt, a Császár szobrait fekély fedte, a belső palota oszlopai összedűltek, és a napot gyászlepel fedte, mint sírboltban a  vesztaszüzet. Ó, Pilátus, ebből rossz véged lesz. Ha nem akarsz hallgatni feleséged esdekléseire, akkor reszkess a Római Szenátus átkától, reszkess a Császár rosszallásától.

Ekkorra már, a márványlépcsők roskadva nyögtek a  sokaság súlya alatt. Visszahozták elém a Názáretit. Őrömtől követve, átmentem a bírósági terembe, és szigorú hangon megkérdeztem az emberektől, hogy mit akartak.

– A Názáreti halálát – volt a felelet.– Milyen bűnért?

– Istent káromolt, megjövendölte a templom pusztulását, Isten fiának, a messiásnak és a zsidók királyának nevezi magát.

– A római igazságszolgáltatás az ilyen törvénysértést nem bünteti halállal –szóltam.

– Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt! – ordította a kérlelhetetlen csőcselék. A feldühödött tömeg üvöltése a palotát alapjaiban rengette meg.

 

A hatalmas sokaság közepette csak egy valaki volt nyugodt, a Názáreti.  A sok hiábavaló kísérlet után, hogy életét megmentsem a könyörtelen üldözőinek dühétől, arra az egyetlen lépésre szántam rá magam, amelyről azt hittem, hogy megmentheti életét.

Azt javasoltam, hogy mivel ilyen alkalmakkor szokásaik szerint szabadon szoktak bocsátani egy foglyot,  bocsássák szabadon Jézust, hogy  Ő legyen a bűnbak, ahogy mondták, de ők azt mondták, hogy Jézust meg kell feszíteni.

Szóltam hozzájuk cselekedeteik következetlenségéről és a törvényeikkel való összeegyezhetetlenségről, rámutatván, hogy semmilyen bűnügyi bíró nem mondhat ítéletet egy bűnös felett, ha:

-         Nem böjtölt egy egész napot át,

-         hogy az ítéletbe a Hetvenek Tanácsának bele kell egyezni,

-         hogy az ítéletet hozó testület elnökének aláírása szükséges,

-         hogy a bűnösön nem lehet az ítéletet végrehajtani elitélésének napján,

-         és hogy a következő napon, az ítélet végrehajtásának a napján a Hetvenek Tanácsa köteles felülvizsgálni az egész bírósági eljárást,

-         meg azt, hogy törvényeik szerint egy zászlós posztot kellett állítani a bíróság ajtaja elé, és egy másikat onnan nem messze lóháton, aki a bűnös nevét és bűnét, és tanúinak nevét kikiabálja és megkérdezi, hogy van-e olyan személy, aki mellette akar tanúskodni,hogy a vesztőhely felé vezető úton a fogolynak joga van háromszor megfordulni és védelmére új dolgokat felhozni.

 

-         Ezeket mind felhoztam a védelmére azt remélvén, hogy ezek az érvek előtt fejet hajtanak, de csak tovább ordították:

– Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt!

Ezek után, azt remélvén, hogy ez kielégíti őket, megparancsoltam, hogy Jézust korbácsolják meg. De ez csak növelte a dühüket. Ekkor egy mosdótálat hozattam, és a zajongó sokaság előtt megmostam kezeimet, tanúsítván, hogy az én ítéletem szerint a Názáreti Jézus semmi olyant nem csinált, ami halált érdemelt volna,de mind hiába. Ezek a nyomorultak az életét szomjúhozták.

Polgáraink zavargásaiban szemtanúja voltam a sokaság dühödt haragjának, de semmi nem volt ahhoz hasonlítható, amit ma láttam. Igazán azt lehet mondani, hogy a pokol minden démonja Jeruzsálemben adott egymásnak találkozót. A tömeg mintha nem is járt, hanem szárnyra kapott volna, kavargott, örvénylett, gomolygott, önmagába vissza-verődő hullámokként viharozva, az Elöljáróság bejáratától egészen a Cioni hegyig, üvöltő ordítozással, rikácsolással és bömböléssel, amilyent mi soha nem hallottunk a Pannónia zendülések idején, vagy a fórum előtti zűrzavarokban.

 A nap fokozatosan elsötétült, mint a téli félhomály, mint a nagy Julius Cézár halálakor volt. Ugyancsak március idusa volt. Én, a lázadó tartomány állandó kormányzója, a palotatermem oszlopának dűlve, át meg át gondoltam azt a szörnyű hangulatot, amint ezek a tartarusi (római istenek alvilága. ford.) szörnyetegek vonszolják az ártatlan Názáretit a kivégzésre. Körülöttem minden elhagyatott volt. Jeruzsálem kiokádta magából lakóit a Gemonica felé vezető temető kapuján. Elhagyatottság és szomorúság érzése lett úrrá rajtam. Az őrségem a lovassághoz csatlakozott és a százados hatalom megjelenésével próbált rendet tartani. Egyedül maradtam, és megtört szívem arra figyelmeztetett, hogy a most történtek inkább az istenek, mint az ember történelméhez tartoztak. A Golgota felől nagy ordítozás hangját hozta a szél, amely mintha halandók füle által soha nem hallott haláltusa hírét hozta volna.

A Passió film kapcsán Iványi Sándor testvér küldte Pilátus levelét: 

Sötét felhők ereszkedtek a templom csúcsára és a városra telepedve, mintha fátyollal vonták volna be azt. Olyan félelmetesek voltak az égen és a földön látott jelek, hogy  Dionysius az áreopág tagja állítólag így kiáltott fel:

– Vagy a természet ura szenved, vagy a világegyetem hullik darabjaira!

Mialatt ezek a megdöbbentő természeti események zajlottak le, szörnyű földrengés volt Alsó-Egyiptomban, ami mindenkit félelemmel töltött el és majdnem halálra ijesztette a babonás zsidókat. Azt mondják, hogy Baltazárt, egy idős és művelt antiochiai zsidót halva találták az izgalmak után. Nem tudni,hogy az ijedtségtől, avagy a bánattól halt-e meg. A Názáretinek lelkes barátja volt..

Kora éjfél után magamra dobtam a köpönyegemet, és lementem a városba a Golgotai Kapuk irányában. Az áldozat befejeztetett.

A még mindig izgatott, de a rosszkedvű, szótalan és elkeseredett tömeg hazafelé tartott. Aminek tanúi voltak, rémülettel és bűntudattal töltötte el őket. Láttam a kis szakaszomat gyászos hangulatban elvonulni, a zászlós a bánat jeléül fátyollal betakarta a sasát, és hallottam amint némely zsidó katona számomra ismeretlen különös szavakat mormolt. Mások olyan csodákról beszéltek, mint ami gyakran a rómaiakat sújtotta az istenek akaratából. Néha a férfiak és nők egy-egy csoportja megállt, majd visszapillantva a Kálvária felé mozdulatlan maradt mintegy valami újabb, baljós előjelre várva.

Szomorúan és elgondolkodva tértem vissza a Praetoriumba. Amint felmentem a lépcsőkön, amely még mindig a Názáreti vérétől volt foltos, egy alázatos testtartású idős embert és mögötte álló több könnyező rómait pillantottam meg. Lábaimhoz vetette magát és keserűen zokogott. Fájdalmas egy idős embert sírni látni, és a szívem csordultig lévén a bánattal, noha nem ismertük egymást, együtt sírtunk. Valójában úgy tűnt, hogy igen sokan voltak a tömegben, akik igen közel voltak a síráshoz. Soha nem voltam ilyen végtelen undornak tanúja. Akik  elárulták és eladták, akik ellene tanúskodtak, akik ordították, hogy „feszítsd meg Őt! Feszítsd meg Őt! Vére rajtunk! – eliszkoltak, mint a gyáva korcs ebek és ecettel mosták a fogaikat. Azt mondják, hogy Jézus tanította a feltámadást és a halál utáni különválást, (test és lélek – ford.) és ha ez így van, akkor biztos vagyok, hogy ebben a hatalmas tömegben kezdődött.

– Atyám – szóltam hozzá, miután érzelmeimnek újra ura lettem – ki vagy és mit kívánsz? - József vagyok Arimathea-ból – felelte – azért jöttem, hogy térden állva kérjelek. Engedd meg, hogy a názáreti Jézust eltemethessem.

–        Kérésed teljesítem – mondtam neki és ugyanakkor Manliusnak megparancsoltam, hogy vigyen magával katonákat, hogy felügyeljenek arra, nehogy az elhantolást meggyalázzák. Egy néhány nap múlva a sírboltot üresen találták. Tanítványai kikiáltották, szerte az országban, hogy Jézus feltámadt halottaiból, amint megjövendölte. Ez még nagyobb felfordulást okozott, mint a keresztre feszítés. Hogy mi benne az igazság nem tudom biztosan, de utána nyomoztam a dolgoknak, és így Te magad is megvizsgálhatod, hogy lásd, hogy hibás vagyok-e, amint Heródes előadja.

József saját kriptájában temette el Jézust. Hogy számított-e arra, hogy Jézus feltámad, avagy azt tervezte, hogy vágat magának egy másikat, nem tudom megmondani. A temetés utáni napon egy pap jött a Praetoriumba és mondta, attól tartottak, hogy a tanítványainak az a szándéka, hogy Jézus testét ellopják és elrejtik, és aztán majd úgy tesznek, mintha feltámadt volna, mint ahogy azt megjövendölte és amiről ők tökéletesen meg voltak győződve. Elküldtem a királyi őrség kapitányához (Malcushoz) azzal, hogy mondja meg neki, hogy vigyen magával zsidó katonákat és helyezzen el annyit a sírbolt körül, amennyire szükség van,így aztán, ha bármi is történik önmagukat hibáztathatják és nem a rómaiakat.

Amikor a nagy riadalom támadt az üresen talált sírbolt miatt, még mélyebb aggályaim voltak, mint valaha. Magamhoz hivattam Malcust, aki elmondta, hogy hadnagyát Ben Ishamot és száz katonát helyezett el a sírbolt körül. Elmondta, hogy Isham és a katonák nagyon meg voltak rémülve attól, ami azon a napon reggel történt. Magamhoz hivattam Ishamot, aki, amennyire visszaemlékszem, a következő eseményekről számolt be nekem. Azt mondta, hogy körülbelül a negyedikőrség kezdetén egy tompa és szépséges fényt láttak a sírbolt felett. Először arra gondolt, hogy az asszonyok jöttek Jézus testét bebalzsamozni szokásaik szerint, de nem tudta megérteni, hogy miként jutottak keresztül az őrökön.. Míg ezekre gondolt, íme, a egész hely világos lett és temetési ruházatukba öltözött  holtak tömegével lett tele a környék. Úgy tűnt, hogy valamennyien izgatottan, örömmámorban úszva ujjongtak  a magasból és mindenfelé soha nem hallott szépségű zene hallatszott, és a levegő Istent dicsőítő hangokkal volt teli. Ekkor mintha a föld megingott és úszott volna, úgy, hogy, ő hirtelen annyira megszédült és elgyengült, hogy nem tudott a lábán megállni. Azt mondta, hogy a föld szinte kiúszott alóla, a józan esze elhagyta úgy, hogy nem tudta mi történt.

 Megkérdeztem, hogy milyen állapotban volt, amikor magához tért. Azt felelte, arccal lefelé fordulva a hasán feküdt. Megkérdeztem, hogy nem tévedhetett-e a fényt illetően? Nem a napkeltét látta-e? Azt mondta, hogy először ő is arra gondolt, de egy kőhajításnyira teljes sötétség uralkodott, és aztán megemlékezett rá, hogy túl korai volt a napkeltére. Megkérdeztem, hogy a szédülése nem abból támadt-e, hogy felébresztették és túlságosan hirtelenül kelt fel, mivel ez néha ezzel járt. Azt mondta, hogy nem ébresztették fel és nem aludt egész éjjel, mert halálbüntetés lett volna a sorsa, ha szolgálatban elalszik. Azt mondta, hogy hagyott néhány katonát aludni időnként. Néhányan aludtak is akkor. Megkérdeztem tőle, hogy meddig tartott a jelenet. Azt mondta, hogy nem tudta, de úgy gondolta, hogy majdnem egy órát. A nappali fény vetett véget neki. Megkérdeztem, hogy odament-e a sírbolthoz miután magához tért. Azt mondta, hogy nem, mert félt, s hogy mihelyst a váltás megérkezett, valamennyien a körleteikbe mentek. Megkérdeztem, hogy vajon a papok kihallgatták-e őt. Azt mondta, hogy igen. Azt akarták, hogy mondja azt, hogy földrengés volt, meg azt, hogy elaludtak, és kínáltak neki pénzt, hogy mondja azt, hogy a tanítványok jöttek és ellopták Jézust, de ő nem látott tanítványokat, hogy nem tudta, hogy a holttest eltűnt mindaddig, amíg nem mondták meg neki. Megkérdeztem, hogy mi volt a magán véleménye azoknak a papoknak, akikkel beszélt.

Azt mondta, hogy némelyik azt gondolta, hogy Jézus nem ember volt, hogy nem volt emberi lény, hogy nem volt Mária fia, hogy nem ugyanaz volt, akiről azt mondták, hogy a betlehemi szűztől született, hogy ugyanez a személy már járt a korábban földön Ábrahámmal és Lóttal, sokszor és sok helyen.

 Úgy tűnik nekem, hogy, ha zsidó elmélet igaz lenne, ezek a következtetések helyesek, mivel összhangban vannak ennek az embernek az életével, amit úgy barátok, mint ellenségek ismernek és tanúsítanak, mert kezében úgy bánt az elemekkel, mint fazekas az agyaggal. Vizet borrá, halált életre, betegséget egészségre tudott változtatni, le tudta csillapítani a tengereket és elcsendesíteni a vihart, halakat hívott magához, amelyek szájában ezüstpénzvolt. Na már most, ha ő mindezeket és sok mást is meg tudott tenni, és meg is tett, amint a zsidók valamennyien tanúsítják, – és ez volt az, ami az ellenségeskedést támasztotta ellene  –soha nem vádolták bűntettel, sem törvényszegéssel, senkinek nem tett rosszat,és mindezeket a tényeket ezrek ismerik, ellenség és barát egyaránt, én majdnem kész vagyok rá, hogy azt mondjam amit Manlius mondott a keresztnél: „ez valóban az Isten fia volt “.

Most pedig nemes Uralkodó, ez a tényállás az ügyben amennyire azt meg tudtam állapítani, és fáradságot nem kíméltem, hogy a jelentést teljessé tegyem, hogy elbírálhasd az egész magatartásomat, mivel ahogy hallom, az Antipater sok rosszat mondott rólam ez ügyben. Nemes Uralkodómat hűségemről biztosítva és jókívánságaimat küldve, maradtam legalázatosabb szolgád,

 

Poncius Pilátus

 

Csendes éj 

A Csendes éj egy népszerű karácsonyi dal. Eredetileg német szövegét Josef Mohr osztrák pap írta Stille Nacht címmel, dallamát Franz X. Gruber komponálta 1818-ban. A dalt először az ausztriai Oberndorf bei Salzburg Szent Miklós-templomában (St.Nikolaikirche) adták elő 1818. december 25-én. Mohr már jóval korábban, 1816-ban megírta a szöveget, de csak az előadást megelőző szentestén kérte meg Grubert, hogy szerezzen dallamot és gitárkíséretet hozzá. Nem tudni, mi adta neki ezt az ötletet; a gitárzene abban az időben inkább a szórakozóhelyeken volt jellemző – a hagyomány úgy tartja, hogy a templom orgonája nem működött; a történet egy népszerű változatában egerek rágták szét a fújtatókat). Gruber először nem értett egyet Mohrral, mert félt, hogy a híveknek nem tetszik majd a gitárkíséret, de végül beleegyezett, és megírta a zenét, melyre hatással voltak Gruber szülőföldjének népzenei hagyományai. Mikor befejezte, már csak pár óra volt hátra a miséig. A karácsonyi misére érkező híveket eleinte meglepte az újítás, hogy gitárkísérettel adják elő az éneket, de végül megkedvelték a dallamot.

 

Alex Kendrick a Sherwood Baptista Gyülekezet (Albany, Georgia) segédlelkésze. 1970-ben született a Georgia-beli Athénban. Albany-ban él 1999 óta. Ő felügyeli a gyülekezet filmes ágazatát, többek között a Sherwood Pictures-t, amely a Lendkerék (2003), a Végtelen hit (2006) és a Szerelempróba/Tűzálló (2008) készítője volt. Emellett a New York Times bestseller írójaként is dolgozik. Felesége Christina Kendrick, hat gyermekük született.

Kendrick egyszer olvasott egy felmérést, miszerint a filmek nagyobb befolyással bírnak a társadalomra, mint az egyházak. Ennek hatására elhatározta, hogy változtat ezen a helyzeten az amerikai filmpiacon. Mindhárom, a Sherwood Pictures által készített filmben közreműködött színészként, forgatókönyvíróként (testvérével, Stephen Kendrickkel) és rendezőként is. Második filmje, a Végtelen hit több mint 10 millió dollár bevételt hozott, és 2007-ben a legtöbbet eladott keresztyén DVD volt. Legutóbbi filmje, a Szerelempróba (Tűzálló) 33,5 millió dolláros kasszasikert ért el, és ezzel 2008 legmagasabb bevételt elérő független filmje lett.

Kendrick negyedik filmjének (Courageous = Bátorság emberei) 2011-ben volt a premierje.

A filmkészítés mellett három regényt is írt a filmjei alapján, Kendrick testvérével, Stephennel, és Eric Wilson regényíróval közösen. A Tűzállóhoz írt regény például 17 hétig vezette/szerepelt a New York Times bestseller listáját. Negyedik könyvét, a Merj szeretni! (The Love Dare) címűt testvérével közösen írták, és ez 80 hétig szerepelt két  alkalommal is elsőként a New York Times bestseller listáján. A Merj szeretni!-ből 3,5 millió példány kelt el. A könyv platina-díjat kapott (több mint 1 millió eladott példány) az Evangéliumi Keresztyén Könyvkiadók Szövetsége (ECPA) szervezettől 2009 áprilisában. Továbbá az ICRS (International Christian Retail Show) szervezet Az év kapcsolatok témájú könyve díját is elnyerte, és az év könyvének nevezte a Family Christian Stores is. Mostanra már több, mint 25 nyelvre fordították le.

 

 

---

A Tűzszekerek két brit rövidtávfutó - Eric Lidell és Harold Abrahams - küzdelmét filmesíti meg, akik 1924-ben, a párizsi olimpián versenyeztek. Eric - az elszánt skót misszionárius - Isten dicsőségéért fut. Harold - egy gazdag zsidó család fia - azért fut, hogy győzelmeivel bebizonyítsa jogos helyét a cambridge-i társadalomban. Egy 100 méteres válogató versenyen Eric legyőzi Haroldot, aki profi edzőt fogad, hogy felkészítse őt. Eric, amikor megtudja, hogy az olimpián a 100 méter síkfutás előfutama vasárnapra esik, megtagadja, hogy részt vegyen ezen, bár az olimpiai bizottság nagy nyomást gyakorol rá. Végül kompromisszum születik, amikor Eric lehetőséget kap, hogy a 400 méteres távon induljon. Harold és Eric is győz a versenyszámában 100, illetve 400 méteren, majd tovább folyik életük. Eric Liddell, mint misszionárius tevékenykedik, s a II.-ik világháborúban hal meg. Harold Abrahams sportember és jogász 1978-ig él.

Eric Lidell

 

 

A filmet a Heves megyében található Szarvaskőn forgatták.

 

Búcsú L. Z.-tól

Rendjén úgy lett volna, hogy amikor
szembe szöktél, düh-köpésként, a vonatnak:
az hátrál meg. A bűn! Az: a konok vak
világ fröccsen szét: a pokol!
S nem ami lett. Hogy a sakál dalol
s a pacsírták vonítnak.

S fölkél a nap vad ragyogással ismét
magyarázva (nekünk megalkuvóknak):
mért nem lett, nem is lehetett segítség.
S a tegnap az úr, nem a holnap!

(Illyés Gyula verse)

 

Örkény István, a kiváló magyar író 100 éve született. A Duna Televízió az egyik legnépszerűbb művéből, a Tóték című groteszk drámából készült filmmel emlékezik a nagy íróra, akinek az életében is jelen vannak az abszurd, a groteszk elemei csakúgy, mint a műveiben. 

 

 

 

Hazudós Jakab (1999)

Egy hollywoodi remake, a huszadik század történelmének néhány fontos m

Oldal: Érdekességek
"ÜDVÖZÍTŐ UTAK" KERESZTÉNY FILMKLUB - © 2008 - 2024 - udvozito-utak-filmklub.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat