"ÜDVÖZÍTŐ UTAK" KERESZTÉNY FILMKLUB

Filmklubunk 2010 januárjában kezdte meg működését Debrecenben. Minden hónap utolsó csütörtökén tartjuk alkalmainkat. Tartalmas filmeket nézünk, aztán tea és némi aprósüti társaságában megbeszéljük a látottakat.

 
 
Isten nem halott 2
(God's not dead 2)
2016
  
Amerikai, keresztény, feliratos film 120 perc
 
Rendező: 
Harold Cronk
Forgatókönyv:
Chuck Konzelman, Cary Solomon      
Szereplők: 
Melissa Joan Hart, Jesse Metcalfe, David A.R. Wite 
Zene: 
Will Musser 

 

Egy középiskolai tanárnő a történelemórán felvetődött kérdésre idézi Jézus szavait a Bibliából. Az erről készült okos telefonos videó felvétellel az egyik diák lavinát indít el. Az iskola vezetése felelősségre vonja a tanárnőt, az  ügy bíróság elé kerül, és széles nyilvánosságot kap…

 „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.”  Mt 10:33


 
Isten nem halott
(God's not dead)
2014
  
Amerikai, keresztény, feliratos film 113 perc
 
Rendező:
Harold Cronk
Forgatókönyvíró: 
Hunter Dennis, 
Chuck Konzelman
Szereplők: 
Kevin Sorbo, 
David A.R. White, 
Shane Harper, 
Dean Cain
 
 
 
Egy hívő elsőéves egyetemistát ateista professzora arra kényszeríti, hogy bizonyítsa Isten létezését a hallgatóság előtt. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel.
 
„Néha a Gonosz megengedi, hogy gondtalan életet élj, hogy ne kelljen Istenhez fordulnod. A bűn egy feldíszített börtöncella: az ajtó zárva van, de olyan jól érzed magad odabent, hogy ki sem akarsz jönni. Aztán egyszer csak itt a vég, nincs tovább.” Tesó, te hol találsz reményt?
 
„Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.”  Mt 10:33

 
Zöld kártya 
 
színes, magyarul beszélő, ausztrál-francia-amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 1990
 
rendező: Peter Weir 
forgatókönyvíró: Peter Weir
operatőr: Geoffrey Simpson
jelmeztervező: Ted Glass John H. Anderson
zene: Hans Zimmer
producer: Peter Weir
látványtervező: Wendy Stites
vágó: Anne V. Coates  
főszereplő(k):   George Faure (Gérard Depardieu), Brontë Parrish (Andie MacDowell) 
 
 
George Faure állásajánlatot kap az Egyesült Államokban. Úgy tűnik, hogy új életet kezdhet, ám mégis van egy kis bökkenő: nincs zöld kártyája, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélye. Azonban mindenre van megoldás, erre például az, hogy feleségül kell vennie egy amerikai nőt. Brontë Parrish-nak viszont végre sikerül egy tökéletes lakáshoz jutnia New York-ban. Neki is csak egyetlen apró gondja van: a lakást csak házaspároknak adják ki. Így aztán elég egy közös ismerős, aki bemutatja egymásnak a két, kétségbeesetten és sürgősen párt kereső fiatalt, és máris megköttetik a kizárólag érdekeken nyugvó házasság, amelyben mind a két fél megkapja, amit akart: Brontë az áhított lakást, George az amerikai tartózkodáshoz nélkülözhetetlen zöld kártyát. Az ifjú házasok ezután elégedetten és abban a reményben válnak el egymástól, hogy soha többé nem kell találkozniuk…
 

Imával nyert csaták

(War room) 2015
 
Rendező: 
Alex Kendrick
Forgatókönyv:
Alex Kendrick és Stephen Kendrick
Szereplők: 
Priscilla C. Shirer, 
T.C. Stallings, 
Karen Abercrombie 
 
Tony és Elizabeth Jordan középosztálybeli házaspár, akiknek látszólag mindenük megvan: remek munka, szép lányuk, illetve álmaik otthona. A látszat azonban csal. Házasságuk válságban van, életük és otthonuk egy háborús övezet, s az egésznek lányuk issza meg a levét. Egy idősebb, bölcsebb hölgy, Miss Clara segítségével Elizabeth rájön, hogy hogyan küzdhet családja s házassága egyben tartásáért.
 
"Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged." (Máté 6:6)




Életem a szörf

(Soul Surfer) 2011

 

Rendező:

Sean McNamara

Szereplők:

AnnaSophia Robb,

Helen Hunt,

Dennis Quaid,

Lorraine Nicholson,

Kevin Sorbo

 

A tinédzser Bethany Hamilton imádta a szörfözést, a hullámlovaglás volt a mindene. Egy szörnyű tragédia azonban beárnyékolta életét. Kedvenc időtöltése közben megtámadta egy cápa, és leharapta az egyik karját. Nem sokon múlt, hogy az életével fizet a kalandért. Más egy ilyen sokk után soha többé nem megy a nagy víz közelébe, ám Bethanyt más fából faragták. Eltökélt szándéka, hogy újra szörfözni fog, és ismét bajnok lesz belőle. Elképesztő kitartása, megingathatatlan hite segítségével készül a visszatérésre. Hihetetlen, de igaz történet alapján.

 

  

 

Levelek Istenhez

(Letters to God)  
színes, feliratos, amerikai dráma 2010

Rendező: David Nixon

Főszereplők: 
Robyn Lively (Maddy Doherty), 
Jeffrey Johnson (Brady McDaniels)
Bailee Madison (Sam), 
Maree Cheatham (Olivia), 
Tanner Maguire (Tyler Doherty), 
Michael Bolten (Ben Doherty)



Tyler Doherty (Tanner Maguire) egy 8 éves kisfiú, akinek nap mint nap meg kell küzdenie súlyos daganatos betegségével. Ehhez nagy segítséget nyújt neki szerető családja és a közösség, amely körülveszi őt. De Tyler bátorsága legfőképp az Istenbe vetett gyermeki hitből származik, mellyel a kisfiú másoknak is erőt és reményt ad. Tyler számára Isten egy igaz barát, egy tanító, és egy olyan levelezőtárs, akihez a fiú minden egyes nap imádkozik írott formában…


Mindenki jól van

(Stanno tutti bene)

színes, magyarul beszélő, olasz-francia filmdráma, 118 perc, 1990

rendező: Giuseppe Tornatore
forgatókönyvíró: Massimo De Rita, Giuseppe Tornatore, Tonino Guerra
zeneszerző: Ennio Morricone
operatőr: Blasco Giurato
látványtervező: Andrea Crisanti
vágó: Mario Morra
szereplő(k): 
Marcello Mastroianni (Matteo Scuro)
Marino Cenna (Canio)
Michéle Morgan (Nő a vonaton)
Valeria Cavalli (Tosca)
Roberto Nobile (Guglielmo)
Norma Martelli (Norma)
Salvatore Cascio (Alvaro enfant)

Matteo Scuro nyugdíjas szicíliai kishivatalnok. Felesége halála után a férfi egyedül él, a gyerekei már régen kirepültek a családi fészekből. Az ország különböző részein élnek és dolgoznak. Egy napon Matteo elhatározza, hogy felkerekedik és meglátogatja őket, évek óta nem látta egyiküket sem. Útja során Nápolytól Torinóig beutazza szinte az egész országot. Megismeri annak igazi arcát, amely különbözik attól, amelyet az újságokban és a televízióban látott. A gyerekei élete sem olyan, mint ahogy azt elképzelte.



A kezdő

(The Intern)

Színes, szinkronos, amerikai vígjáték 2015, 121 perc

Rendező: Nancy Meyers
Író: Nancy Meyers
Zene: Theodore Shapiro
Szereplők:

Robert De Niro,

Anne Hathaway,

Rene Russo,

Anders Holm,

JoJo Kushner

 

Egy menő internetes divatcég az esélyegyenlőség nevében idősebb, akár hasonló munkakörben szerzett tapasztalat nélküli álláskeresőknek is lehetőséget ad. Ennek apropóján jelentkezik gyakornoki pozícióba Ben Whittaker. Az elegáns, joviális öregúr felettese a talpraesett, határozott és kissé szeszélyes Jules Ostin lesz, akivel nem éppen zökkenőmentesen indul a közös munka. Idővel azonban kiderül, hogy sok közös van bennük, s a kezdeti távolság egyre szűkül Ben és Jules között.



A palást

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 135 perc, 1953

rendező: Henry Koster

író: Lloyd C. Douglas

forgatókönyvíró: Philip DunneAlbert Maltz

zeneszerző: Alfred Newman

operatőr: Leon Shamroy

szereplő(k): 

Marcellus Gallio - Richard Burton

Diana - Jean Simmons

Demetrius  - Victor Mature

Péter - Michael Rennie

Gallio szenátor - Torin Thatcher

Pontius Pilate - Richard Boone

Caligula - Jay Robinson

 

Jézus köntösére sorsot vetettek. De mi történhetett azzal, aki megnyerte a sorsvetésben? A nagyszabású film a "nyertes" katonáról szól, Lloyd C. Douglas: "És köntösömre sorsot vetettek” című regénye alapján. 

„ - És a mi birodalmunkat nem jellemzi a jóság?
- Szerinted a jóság vezérelte azt a parancsot, hogy feszítsem őt keresztre?
- Te végezted ki? Akkor most miért véded ennyire?
- Azért, mert tartozom neki. Megbocsátotta a tettemet.”




 

Lopott idő

(In Time)

színes, magyarul beszélő, amerikai film, 101 perc, 2011

rendező: Andrew Niccol

forgatókönyvíró: Andrew Niccol

szereplő(k):
Justin Timberlake (Will Salas)
Amanda Seyfried (Sylvia Weis)
Cillian Murphy (Raymond Leon)
Olivia Wilde (Rachel Salas)
Alex Pettyfer (Fortis)
Johnny Galecki (Borel)
Matt Bomer (Henry Hamilton)
Elena Satine (Jasmine)

 

A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejt egy fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a másikra élnek, és egymásba szeretnek…




 
Mennyország most 
(Paradise Now)

 

színes, palesztin-francia-német-holland-izraeli filmdráma, 90 perc, (2005)  
rendező: Hany Abu Assad

forgatókönyvíró: Hany Abu Assad, Bero Beyer, Pierre Hodgson

zeneszerző: Jina Sumedi

operatőr: Antoine Héberlé

producer: Bero Beyer, Amir Harel, Gerhard Meixner

vágó: Sander Vos

szereplő(k): 

Kais Nashef (Said)

Ali Suliman (Khaled)

Lubna Azabal (Suha)

Hiam Abbass (Said anyja)

Amer Hlehel (Jamal)

 

 

 

A film két gyerekkori jó barátról, Kaledról és Szaidról szól, akiknek reménytelen hétköznapjai egy merényletre való készülődéssel nyernek új értelmet. A palesztin fiatalok bombatámadásra készülnek Tel-Aviv és az izraeli katonák ellen. Suha, egy fiatal lány rájön a terrorista fiatalok tervére, ezért Kaled-nek és Szaid-nak újra kell gondolniuk az egész akciót. Egyre inkább nyomja őket a tét, az idő rohamosan fogy, az indulatok pedig kitörni készülnek, és talán csak a véletlen dönti el, végül melyik utat is választják...

 Díjak és jelölések: 

 Európai Filmdíj (2005) - Legjobb forgatókönyv: Hany Abu Assad, Bero Beyer

 Golden Globe-díj (2006) - Legjobb idegennyelvű film

 Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2005) - Arany Medve jelölés: Hany Abu Assad

 Oscar-díj (2006) - Legjobb idegennyelvű film jelölés








Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

5. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

6. Avast Kontakt

► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online

avastkontakt.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tesztike.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026

► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

weaversweb.hupont.hu

10. Capella Assessment

► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.

ryanhiggs.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

13. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

14. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

15. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

16. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

17. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

18. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

21. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

22. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

23. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

25. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

26. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

27. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

29. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

30. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

31. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

32. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

33. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

34. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

35. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

36. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

37. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

38. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

39. EREDETI PARFÜMÖK!

► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!

eredetiparfume.hupont.hu

40. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

41. Sylverro teltkarcsú divat webáruház

► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467

teltkarcsudivat.hupont.hu

42. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/

zsuzsamamaketto.hupont.hu

43. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

44. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

45. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

46. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

47. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

48. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

49. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

50. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

51. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

52. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

53. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

54. Jonas Brothers

► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz!

jbjonas.hupont.hu

55. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99

► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.

budapestiuveges.hupont.hu

56. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

57. 春藥網

► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/)

sexgfvd.hupont.hu

58. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

59. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

60. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

61. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

62. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

65. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

66. Gyöngyhimnusz

► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok

gyongymosoly.hupont.hu

67. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

69. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

70. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

meheszet-viragporfotok.hupont.hu

72. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

73. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

74. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

75. Néhány fontos dolog a lovakról és lovasokról

► Sziasztok!Szeretnétek a lovakról,lovasokról és lovaglásról mindent megtudni,ami fontos?Akkor jó helyen jártok!Igaz még csak most kezdtük a honlapot fejleszteni,de érdemes továbbra is látogatni,mert egyre újabb dolgokat teszünk fel! Jó szórakozást!!!

lovaseslova.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 9
Heti: 67
Havi: 135
Össz.: 74 948

Látogatottság növelés
Oldal: Archívum 2016
"ÜDVÖZÍTŐ UTAK" KERESZTÉNY FILMKLUB - © 2008 - 2026 - udvozito-utak-filmklub.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »