HUMOR :-)
Néhány szösszenet. Nem saját kútfőből:
Ima
Egy hatalmas oroszlán kerget egy vézna keresztény embert.
Az ember bukdácsolva menekül árkon-bokron keresztül, ám a vadállat nem tágít, továbbra is a nyomában van. Amikor az üldözött érzi, hogy már nem bírja tovább ezt az őrült hajszát, letérdel és kétségbeesetten imádkozni kezd:
- Uram, végtelen a Te hatalmad! Kérlek Tedd meg, hogy ez a vad oroszlán kereszténnyé váljon!
Ugyanebben a pillanatban megáll, és térde borul az oroszlán is.
- Édes Jézus, légy vendégem, áldd meg, amit adtál nékem...
Hit
A falusi templom plébánosa kemény szavakkal dorgálja híveit:
- Testvérek, a ti hitetlenségetek már botrányos! Összegyűltetek, hogy esőért imádkozzunk, és tessék: senki sem hozott magával esernyőt!
Az elítélt hite
A börtönlelkész kérdezi az elítélttől:
- Miért csukták le?
- A hitem miatt. Azt hittem, nem derül ki, amit tettem.
Diéta
Öreg bácsi és néni meghal, és felkerülnek a mennyországba. Fent körülnéznek, minden csodálatos.
Kék az ég, süt a nap, csiripelnek a madarak. Senki sem fázik, senki sem éhezik. Amerre csak mennek boldogság terem. Leülnek egy fa alá, és megilletődötten hallgatják az angyalok kórusát.
Egyszer csak az öregember lekever egy nagy pofont az öregasszonynak, mire az megkérdezi:
- Ezt most miért kaptam?
- Ha nem lett volna az a nyavalyás diétád, már két éve itt lehetnénk!
Hittan óráról
Pistike megy haza a hittan óráról és újságolja az anyjának:- Képzeld, mama, ma azt mesélte a tanító bácsi, hogy annak idején Mózes kivezette a zsidókat Egyiptomból. Aztán, amikor odaértek a Vörös-tengerhez, Mózes mérnökei gyorsan csináltak egy pontonhidat. Ezen a hídon mindenki átment, utána Mózes rádión beszólt a központba, azok kiküldtek két vadászbombázót, amik lebombázták a hidat. Mivel már nem volt híd, így a zsidók biztonságban el tudtak menekülni. Az anyja csodálkozva: - Tényleg ezt mesélte? - Hát, igazából nem, de ha elmondanám, amit tényleg mesélt, biztos nem hinnéd el.
Legátus
-Nos, milyen volt a prédikációm? -kérdezte a legátus.
-Jó. Ami a mélységből hiányzott, hozzáadtad a hosszúságban
Két srác
Két srác beszélget
- Ti szoktatok imádkozni az étkezések előtt?
- Nem, az én anyám jól főz!
Szundi
A lelkész már javában prédikál, amikor hallja, hogy az első sorban egyre hangosabban horkol egy atyafi. Egy darabig mondja, mondja, próbálja hangerővel ellensúlyozni a konkurenciát, végül megsokallja, és odaszól a mellette ülő gondoknak:
- Ébressze már fel ezt az embert, gondnok úr, nem lehet így prédikálni!
A gondok visszaszól:
- Én?!? De hisz nem én altattam el!
Gyógyulás
Elmegy Jézus az emberek közé. Odalép a tolószékben ülő rokkanthoz és szól:
-Béna járj!
És láss csodát, a béna felállt és járni kezdett..Odalép Jézus a vakhoz és szól:
-Barátom, láss!
És láss csodát, a vák újra látott.
Indul Jézus a 3. felé, de az megállítja.
-Ne közelíccsé'! Tegnap százalékoltak le.
A Menyország kapujában
A pap és a buszsofőr egyszerre kopogtatnak a mennyország kapuján. Kijön Szent Péter, röviden elbeszélget velük, majd beengedi a buszsofőrt. A pap fölháborodva kérdezi
- És én? Engem, aki egész életemben Isten szavát hirdettem, nem engedsz be? Hogy lehet ez?
- Hát úgy, hogy amíg te prédikáltál, mindenki aludt. Bezzeg amíg a buszsofőr vezetett, addig mindenki imádkozott.
Vezérigazgatói utasítás
Küldi: Vezérigazgató
Kapja: Ügyvezető igazgatók
Jövő csütörtökön 10 óra 30 perckor a Halley Üstökös átvonul a telep fölött. Ez az esemény csak minden 75. évben következik be. Értesítsék valamennyi igazgatót, hogy gyülekeztessék az alkalmazottakat az udvaron, és tájékoztassák őket az eseményröl. Ha esni fog, töröljék a megfigyelést, és gyülekeztessék az embereket az ebédlőben, ahol egy filmet nézhetnek meg az üstökösről.
Küldi: Ügyvezető igazgató
Kapja: Igazgatók
A Vezérigazgató utasítására, jövő csütörtökön 10 óra 30 perckor a Halley Üstökös átvonul az udvar fölött. Ha esik, töröljék a napi munkát, és jelentkezzenek az alkalmazottakkal a színházteremben, ahol egy filmet mutatnak be: ez a rendkívüli esemény csak minden 75. évben következik be.
Küldi: igazgató
Kapja: Főosztályvezetők
A rendkívüli Vezérigazgató utasítására, jövő csütörtökön 10 óra 30 perckor a Halley Üstökös átvonul a színházteremben. Ha az udvaron esik, a Vezérigazgató új utasítást fog kiadni, ami csak minden 75. évben következik be.
Küldi: Főosztályvezető
Kapja: Osztályvezetők
Jövő csütörtökön 10 óra 30 perckor a Vezérigazgató a Halley Üstökössel átvonul a színháztermen, ami csak minden 75. évben következik be. Ha esik, a Vezérigazgató törli az üstököst, és mindannyiunkat kiparancsol a rendkívüli udvarra.
Küldi: Osztályvezető
Kapja: minden alkalmazott
Ha jövő csütörtökön 10 óra 30 perckor esik az udvaron, a 75 éves rendkívül öreg Vezérigazgató töröl minden munkát, és a színházteremben minden dolgozó előtt átvonul a Bill Halley-vel és az Üstökösökkel.
Postagalamb
Egy cimborám foglalkozik postagalambokkal. Az edzésük úgy néz ki, hogy a galambokat hátul szépen összekötött szárnyakkal bepakolják a Zsiguliba, s két-háromszáz kilóméterre eleresztik őket. Hazafelé bevágnak egy csülkös bablevest, otthon kiülnek a teraszra egy sörrel, s az elsők már lassan meg is érkeznek.
Most is így történt minden (bableves, sör, első postagalambok), hanem "Dezsőke" az egyik madár csak nem jött. Másnap se. Harmadnap se. Gondolták, szegénykét megette valami sólyom, kánya, hát le is mondtak róla.
Teltek-múltak a hetek, mikor is látja ám a cimbora, hogy az udvarban
Dezsőke jön haza. Gyalog. Merthogy a szárnyai hátul szépen össze voltak kötözve. Gondolom, Dezsőkének elég ideges feje volt.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
3. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
5. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
8. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
11. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
12. Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola
► "Minden ember annyit ér, amennyit tud." /Gárdonyi Géza/
gegenyiskola.hupont.hu
13. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
► Készülj velem játékosan az iskolára!
ovi-isi.hupont.hu
15. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
16. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
17. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
18. Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely
► Kick-Box a tiszta küzdelem sportja
skorpiose.hupont.hu
19. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület
► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.
teszegyesulet.hupont.hu
20. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
21. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
22. Kulcsmásolás
► Szombaton is nyitva!
kulcsmasolas.hupont.hu
23. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!
► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!
darkorbit-infok.hupont.hu
► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****
kutyapalota.hupont.hu
25. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén
velemiszallas.hupont.hu
28. HAMDI CUKRÁSZDA
► Szerkesztése folyamatban...
hamdicukraszda.hupont.hu
29. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)
► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit
chelseaigazolasok.hupont.hu
30. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!
► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.
kerekezes.hupont.hu
31. ORVOS-KOZMETIKAI FIATALÍTÓ KEZELÉSEK A STÍLUS SZÉPSÉGSZALONBAN
► HIFU® BŐRFESZESÍTŐ FÓKUSZÁLT ULTRAHANG/VITALÉZER HIDEGLÉZERES TERÁPIA/CESARE® LED MASZK FÉNYESZTÉTIKA/INTRACEUTICALS KEZELÉS/ MARIA GALLAND KEZELÉS/ERICSON KEZELÉS/BIODROGA KEZELÉSEK/DERMAROLLERES KEZELÉS/ FODRÁSZAT/MANIKŰR/PEDIKŰR/KÖRÖMÉPÍTÉS
stilusszepsegszalon.hupont.hu
32. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja
► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása
muanyagtermesztoedeny.hupont.hu
33. ViVa ElClAsIcO
► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.
vivaelclasico.hupont.hu
34. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.
► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.
kalmarlajos.hupont.hu
35. Csak Csajoknak!!
► Élj a Mának!!!!Csak csajoknak szól és aki szereti az állatokat és a divatot!!!
cicacska.hupont.hu
36. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
37. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt
hirdetesekmindenkinek.hupont.hu
39. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
40. Sztárok,glitterek,versek,receptek,állatok stb..:)♥
► Itt mindent megtalálsz..;);););)
amitasztarokroltudnikell.hupont.hu
41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
takaritogepkolcsonzes.hupont.hu
42. Használt ruhák
► Használt gyermek ruhák, játékok és más egyeb dolgok
csanyicsalad.hupont.hu
43. Új háztartási és műszaki cikkek , forrasztási ,szervizelési segédanyagok
► Ön a legjobb helyen jár ahhoz, hogy jó minőségű, ÚJ, de olcsó műszaki és háztartási cikkekre találjon. Valamint Olasz gyártmányú , jó minőségű és mégis olcsó kenő- , paneltisztító- , levegő- , cimke eltávolító-sprayt , stb... , rendelhessen .
olcso-muszaki-cikkek.hupont.hu
44. Pilates Judittal
► A mozgás, melytől 10 alkalom után jobban érzed Magad, 20 után látványosan jobban nézel ki, 30 után pedig ...
pilatesjudittal.hupont.hu
45. Szaki harcos YouTube csatornája!
► Ha van valami amit nem tudsz segítek. ;)
szakicsatornaja.hupont.hu
46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
istvankiralyiskrberencs.hupont.hu
► !Nagy örömmel jelenthetem be hogy 2020.01 21-én végre megnyílík a várva várt gödöllői McDonald's! Sok szeretettel várunk mindenkit
mekigodollon.hupont.hu
48. Épület Szerkezet Építés és Építőipari Kivitelezés
► Lakó épület, ipari létesítmény és egyéb vasbeton szerkezet építése, zsalu rendszer és beton vas szerelés, valamint társasház, családiház építése alaptól tetőig, illetve egyéb építőipari munka kivitelezés 06704177269
epuletszerkezetepites.hupont.hu
► Háztartási: Mosógépek, Mosogatógépek, Szárítógépek, Villanytűzhelyek, Villanysütők, Főzőlapok, és Vezérlő panelek javítása.
tuutiszerviz.hupont.hu
50. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
karendoll.hupont.hu
51. Festettruha
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
festettruha.hupont.hu
► Egy valósághű háborús - politikai szimulátor
haborusmmo.hupont.hu
53. skinhead
► cigok takarodjatok
skinhead.hupont.hu
54. Műköröm kézre, lábra! Porcelán és Zselé! Díszítés fantáziád szerint!
► Szép körmöket szeretnél? Akkor jó helyen jársz. Igény szerint porcelán, zselé kézre is lábra is egyaránt!
hajninails.hupont.hu
55. BODY - PITSTOP
► THE WONDERFUL LAKE OF HEVIZ: Hevizi Gyogyto (the Curative Lake of Heviz) is the largest biologically active, natural, peat-mud thermal lake of volcanic origin in the world
body-pitstop.hupont.hu
56. bakugan nevelde
► ez egy bakugan nevelde
baknevelde.hupont.hu
57. halnevelde
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
halnevelde.hupont.hu
58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fogyaskonnyeden.hupont.hu
59. Gigarádió itt tényleg igazi mai zenék szóllnak!
► A honlapról csak annyit hogy a fiatalokna ajánlanám!Halgassátok majd nagy szerettel a zenéket!
gigaradio.hupont.hu
60. FENY ANGYALAI
► A JOK EPITENI JOTTEK ES UTAT CSINALNI A JONAK!
fenyangyalok.hupont.hu
61. εïз Idézetek εïз
► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel wagy ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere wissza máskor is! (:
doraidezetei.hupont.hu
62. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
en-es-a-vilag.hupont.hu
► A jó dolgot rosszul tudni, rossz dolog.
neked-veled.hupont.hu
64. The gazette
► Az oldal japán rock zenével foglalkozik leginkább a The GazettE-vel
gaze-rock.hupont.hu
65. SMYLEI KLUB!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
muvek.hupont.hu
66. ELMÉLKEDÉS
► Keresztényi elmélkedés.
elmelkedes.hupont.hu
67. Eurotruck Simulator letöltések
► Eurotruck Simulator Letölthető kamionok és pályák free download ets mods
eurotrucksimulator.hupont.hu
68. Cserebere
► Itt tényleg mindenki jól jár!
cserelek.hupont.hu
69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jatekstart.hupont.hu
70. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
bencepc.hupont.hu
71. KALLE SÖRÖZŐ ÉS KÁVÉZÓ,PIZZÉRIA
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kallepizzeria.hupont.hu
72. Segíts,mert nem tudhatod neked mikor lesz szükséged a segítségre!!!
► HAITI
heelp.hupont.hu
► Kedvenc Énekesem SP és ezért csináltam egy oldalt..=)
eder-krisztian-sp.hupont.hu
74. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu