Ti írtátok
Imádságaim a családomért
1. nap: Mennyei Atyám, köszönöm a családomat, és annak minden tagját! Köszönöm, hogy mellém adtad őket, hogy békességben és szeretetben együtt teljesítsük azt a küldetést, amit ránk bíztál! Kérlek, adj alázatot és tölts be szereteteddel, hogy el tudjam fogadni őket úgy, ahogy Te elfogadsz engem. Az Úr Jézus nevében állok ellen minden indulatnak és ellenségeskedésnek, amely megpróbálja tönkretenni családom harmóniáját. Kérlek, töltsd be családom minden tagját a te szelídségeddel! Ámen.
2. nap: Köszönöm Istenem, hogy annyira értékes embereket adtál mellém, és mindnyájukkal csodálatos terved van! Kérlek, segíts, hogy támogassam őket és mellettük álljak a Tőled kapott céljaik elérésében! Bocsásd meg, amikor lehúztam, elcsüggesztettem vagy megsértettem őket! Kérlek, tegyél minket olyan csapattá, akik mindig kitartanak egymás mellett és egységben csodálatos dolgokat érnek el a Te dicsőségedre! Az Úr Jézus nevében kérlek! Ámen.
3. nap: Köszönöm Istenem azt a kiváltságot, hogy gyermekeket bíztál rám! Kérlek, segíts a Te bölcsességeddel nevelnem őket, hogy teljes szívükből szeressenek majd Téged, és hogy azzá válhassanak, amit Te már jó előre tökéletesen megterveztél számukra. Tölts be Uram Tőled jövő türelemmel és gyengédséggel, hogy taníthassam és felkészíthessem őket az élet kihívásaira és viharaira. Áldd meg őket a jóban való kitartással és a Benned való állandó bizalommal! Ámen.
4. nap: Köszönöm Uram, hogy Te a gyógyulás és az újrakezdés Istene is vagy! Kérlek, segíts, hogy támasz és vigasztalás lehessek házastársam és a gyermekeim számára, amikor eltévelyednek, elesnek és megsérülnek! Adj nekem szolgáló szívet, hogy be tudjam kötözni sebeiket, meg tudjam hallgatni panaszaikat, és szavaim és szeretetem gyógyír lehessen a számukra! Segíts, hogy fel tudjam őket emelni, és adj nekem türelmet, hogy ki tudjam várni azt, amíg elhozod a változást az életükbe. Jézus Krisztus nevében kérlek! Ámen.
5. nap: Köszönöm Istenem, hogy egy csodálatos házastársat adtál mellém! Segíts, hogy mindig fő feladatomnak tartsam ébren tartani a szeretet és a szerelem lángját! Köszönöm, hogy a Te szereteted napról-napra megújul irántam, segíts, hogy házastársam iránti odaadásom és lelkesedésem én is meg tudjam mutatni minden nap! Kérlek, segíts, hogy elnéző tudjak lenni hibáival szemben, és biztatásommal meg tudjam erősíteni a jóban. Köszönöm, hogy a Te nevedben boldoggá tehetem őt! Ámen.
6. nap: Hálát adok Úr Jézus, hogy véred által az én bűneimet is megbocsátod! Kérlek, segíts, hogy én is meg tudjak bocsátani, és tiszta szívből el tudjak engedni minden sérelmet és bántást, amit szeretteim okoztak nekem! Jézus Krisztus nevében most ellene állok minden keserűségnek és haragnak, és átadom neked minden fájdalmamat és követelésemet! Köszönöm, hogy kereszthalálod által magadra vetted az ő bűneik büntetését is! Kérlek, tölts be az irgalom és a szeretet Lelkével, és segíts, hogy többé ne emlékezzek arra, ami történt, hanem arra figyeljek, hogy miképpen szolgálhatok feléjük szeretettel a Te nevedben! Ámen.
7. nap: Köszönöm Uram, hogy szülővé tettél, hogy életem által hatással legyek a következő nemzedékre is! Kérlek, segíts, hogy gyermekeim előtt olyan példa lehessek, akire büszkék lehetnek, ha felnőnek. Áldj meg Uram, féltőn szerető szívvel, hogy védelmezni és óvni tudjam őket, és segíts, hogy meg tudjak teremteni számukra egy vidám és szerető otthont! Segíts, hogy sose legyek türelmetlen meghallgatni őket, hanem inkább megerősítsem őket abban, hogy mennyire értékesek és fontosak a számomra. Az Úr Jézus nevében kérlek! Ámen.
Körlevélként jött, de jó!
Istent kérleli egy szent ember. — Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket. Engedi az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Éheznek.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Elérték a ragus tálat, vettek egy kanállal. De a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit láttál, a Pokol.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az embereknek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat volt a kezében. De itt az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű — válaszolja Isten — ez csak »törődés« kérdése. Megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk, a Pokol van itt a Földön. Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %, az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is.
Egy kedves tehetséges testvér írásait tehetem közzé:
FECSKE
Mióta az eszemet tudom mindíg írok. Mindíg írnom kell. Ha visszanézek az életemre, úgy tűnik olyan mélyen elrejtett ösztönöm ez nekem, mint a fecskének a fészek építés. Nem tudatosan épít a fecske. Egyszerűen csak ezt kell tennie.
Nézem a falat a fészek mellett, és tele van sárfoltokkal. Minden bizonnyal a madár meddő próbálkozásainak nyoma. Apró csőrében mindíg csak egy ici-pici sarat tudott vinni. Egy csőrnyi sár. Először találnia kellett egy pontot ahol a sár megragad. Újra és újra. Elrepült, a csőrébe sarat vett, odarepült, odadobta, a sár leesett. Újra és újra.
Nem ilyen az ima életünk?
Minden nap megyünk az Úrhoz. Minden nap elmondjuk neki. Egy pici kérés, ami nekünk a mindent jelenti. Semmi válasz. Mintha leesne. Másnap is megyünk. Ugyanaz a kérés. Semmi. Napról napra. Semmi. Mintha az Úr meg sem hallaná.
Egy napon azonban. Az egyik csőrnyi sár odaragad, és nem esik le. Sőt a következő adag is megköt és elkezd felépülni a fészek.
Egy napon az Úr úgy dönt, hogy a sár ragadjon oda, és a fészek épüljön meg.
Egy napon az Úr úgy dönt, hogy az imára választ küld. És áldást. És mi magunk is elcsodálkozunk azon ami a kérésünk nyomán felépül.
És a munka ahogyan a fecskének sem ér véget azzal, hogy a fészket megépítette, számunkra sem fejeződik be. Amit kértünk arról gondoskodnunk kell.
Újra és újra odarepülni Istenhez egy imában, és amit tőle kaptunk átadni valaki másnak.
Uram! Köszön, hogy gondoskodsz rólam és én is gondoskodhatok.
Uram! Köszönöm, hogy szeretsz engem és én is szerethetek.
Kérlek adj erőt, hogy ne adjam fel. Kérlek adj erőt, hogy hozzád menjek újra és újra!
Ámen!
HEGYMÁSZÓK
Az életed hegymászás, egy meredek sziklafalon. Vannak könnyebb részek, és vannak nehezebb szakaszok, amikor minden izmod megfeszül. Néha csúnya vérző sebeket szerzel, és a gyomrod összeszorul a félelemtől. Néha pedig, amikor megállsz egy pillanatra, és oldalra nézel, a szíved megtelik gyönyörűséggel, mert a panoráma ami eléd tárul csodálatos.
Veszélyes dolog a sziklamászás. Az „életeddel játszol”, és bár próbálod magad becsapni, a szikla, amin felfelé igyekszel megmászhatatlan.
Észre vetted már, hogy valami újra és újra megérint? Ott lóg melletted egy kötél.
Muszáj ezen gondolkodnod. Honnan van ez a kötél, és miért lóg itt. Miért van a végén karabiner, és miért van egy olyan érzésed, mintha valaki szándékosan lengetné, hogy időről időre hozzád érjen.
Megteheted, hogy nem veszel róla tudomást. Többnyire ezt tesszük. Álltathatod magad azzal, hogy bár még senki sem mászta meg ezt a csúcsot, neked menni fog. Hidd el! Saját erejéből még soha senki nem jutott fel oda.
Az életed megmászhatatlan hegyének tetején, Isten áll. Minden kicsi zug, mélyedés amibe a lábadat megvetetted, minden kiszögelés amibe eddig kapaszkodtál az ő akaratából volt azon a helyen ahol találtad. A vágya és a célja, hogy felérj hozzá és ne a szakadékban végezd. Minden vágya, hogy megmenekülj.
A kötél ami melletted lóg: Jézus Krisztus. A te szabad akaratod kell ahhoz, hogy megmentsen. Fogd meg azt a karabinert végre, és akaszd rá a derékszíjadra.
Egész életedben csak egy mondatra várt tőled. Semmi másra csak erre az egyetlen mondatra:
Ments meg Uram!......
Kérlek! Ments meg Uram!!!
MEGÖLELNI AZ EMBERT A SZÖGES DZSEKIJÉBEN
Mindannyian egy szúrós kabátot vettünk fel magunkra, de Isten annyira ......annyira jó hozzánk. A szúrós kabátunkkal együtt is megölel bennünket.
Erre tanít minket is.
Erőt és képességet ad, hogy megöleljük az embereket a szöges dzsekijükben (úgy, hogy közben fájdalmat okoznak nekünk).
Nem nézek a dzsekiből kiálló szögekre, mert tudom, hogy a dzseki alatt ott van az ember, aki Istennek a szeme fénye.
Nem a dzsekiből kiálló szögekre, hanem a keresztből kiálló szögekre nézek, és megölelem a másik embert, mert megértem, hogy Isten érte is meghalt.
ERŐ A KÜZDELEMBEN
Idézet a "Győzelem a csüggedés felett" című kiadványból.
Egyszer egy ember látva egy pillangót, amint erőlködve próbál megszabadulni bábjától, fogott egy kést és felvágta a gubót, hogy segítsen a kiszabadulásban. A kibontakozó pillangó gyönyörű volt, az ember pedig örült, hogy megkönnyíthette az átváltozást. Ám meglepődve tapasztalta, hogy a pillangó nem repült el azonnal. Sőt igazából egyáltalán nem volt képes repülni. A pillangók a repüléshez szükséges erőt, éppen a bábból való kitörés küzdelmében szerzik meg. Miközben emberünk segíteni próbált, épphogy korai halálra kárhoztatta a pillangót. A küszködést Isten tervezte a pillangó megerősítésére, és a jövőre való felkészítésére. Néha valóban küzdelemnek érezzük az életet. Csaknem lehetetlennek tűnik, hogy megbirkózzunk a körülményeinkkel. Csapdában érezzük magunkat, és borzasztóan nehéznek találjuk, hogy tovább lépjünk abból a helyzetből ahová kerültünk. Olykor azt szeretnénk, hogy valaki kihúzzon minket a gödörből, vigyázzon ránk, és törődjön azokkal a dolgokkal, amelyekről nem tudjuk hogyan kezeljünk...
Az ilyen helyzetekben nem tudtam megérteni Isten miért nem talál kiutat. De meggyőződtem róla, hogy ezek a küzdelmek Isten tervének a részei, melyek arra szolgálnak, hogy megerősödjünk. Ahogy a pillangónak küzdenie kell, hogy kiszabaduljon, és repülhessen, nekünk sem szabad megfutamodnunk a kihívást jelentő, ámde nagyszerű lehetőségek elől, amelyeket Isten a növekedésünkre készített el. Ha könnyű kiút kínálkozik előttünk, nem fogunk erőnk teljességéig növekedni és képtelenek leszünk azzá válni, akiknek Isten látni szeretne minket. Túl gyengék leszünk, hogy teljességében megéljük azt a kalandot, amelyet Isten tervezett nekünk.
A születés hihetetlenül megrázó mind a mamának, mind a babának; a tojásból kikelni igazán kemény munka a csibének; a bábból előbújni szintén nagyon küzdelmes a pillangó számára, de hittel birkózunk meg a kihívásokkal, amelyeket Isten elénk állít, megéri küzdenünk, és sohasem fogjuk megbánni.
Hadd bátorítsalak ha éppen küzdelmeid vannak, mert biztos vagyok benne, hogy Isten minden próbát felhasznál jelen és jövőbeli javunkra, ha szilárdan állunk, küzdünk, és nem vagyunk hajlandóak meghátrálni.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
3. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
4. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
5. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
7. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park és Népi Fajátékok Újratöltve! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
8. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
9. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó.
korospartnyaralo.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
13. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
14. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
16. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
17. Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola
► "Minden ember annyit ér, amennyit tud." /Gárdonyi Géza/
gegenyiskola.hupont.hu
18. Hobbim a Futball
► Szereted a futballt?Akkor itt a helyed!Mindent megtudhatsz amit tudni akarsz!A magyar bajnokságtól a bajnokok Ligájáig mindent!
hobbifoci.hupont.hu
19. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
20. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon
► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz
topel.hupont.hu
► [L] Itt Miley Cyrus Az Oldal Hercegnője (: .♥
nguyenhien.hupont.hu
22. MINITALIA
► olasz nyelvoktatás
minitalia.hupont.hu
23. Mindentiszta!
► Hasznos tanácsok, gyors, egyszerű alkalmazások az egészséges és a természetesség nevében!
mindentiszta.hupont.hu
24. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
25. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
26. Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely
► Kick-Box a tiszta küzdelem sportja
skorpiose.hupont.hu
27. Tegyél egy Szebb Jövőért Egyesület
► Segítsen, hogy Önök által mi is segíteni tudjunk.
teszegyesulet.hupont.hu
28. ASZFALTOZÁS,ÚTÉPÍTÉS,TÉRKÖVEZÉS! ÉRD.: aszfaltozas2002@gmail.com
► ASZFALTOZÁS AKCIÓ|ÚTÉPÍTÉS| MART ASZFALTOZÁS| ÚTFESTÉS| ASZFALTOZÁS KEDVEZŐ ÁRAK| MINŐSÉGI MUNKA| GARANCIÁLIS ASZFALTOZÁS|
karpati-aszfalt.hupont.hu
► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.
budapestitehertaxi.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
31. Külföldi munkák földön-vízen!
► “Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.”
yachtnland.hupont.hu
32. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*
► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac
iszaszi.hupont.hu
33. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
34. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
35. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.
► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?
harisnya.hupont.hu
► Göd Pedikűr,benőttköröm kezelés,tyúkszem,gyógypedikűr,körömszabályozás,körömspecialista,körömnövesztés,körömpótlás,gombás köröm,pedikűrös bejelentkezés:06305363590, pedikűr indokolt esetben házhoz is megy,pedikűr időpont,Dunakeszi-Sződliget-Sződ
profi-epito-zselek.hupont.hu
37. Wellness hajvágás, Esküvői frizurák, Vision aktív étrendkiegészítők...
► Professzionális fodrászati szolgáltatások a Hajszárítástól az Esküvői frizuráig. Wellness-hajvágás - Eskuvői frizurák - Vision biológiailag aktív étrendkiegészítők - Mikroelemek hiánya a haj és fejbőr szempontjából, Dr Voll diagnosztika! Alfaparf
fodraszmuveszno.hupont.hu
38. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
39. Miley Cyrus as Hannah Montana ~ Ez a Te Oldalad,valamint a Te Kedvenced! ;)
► Ha szeretitek Miley Cyrus-t, vagy Hannah Montana-t, esetleg a sorozatot, akkor Itt a Ti oldalatok! Napi friss, hírek-infók Miley-ról! Képek és egy csomó extra! Legjobb Miley Cyrus Rajongói oldal - Ez biztos! Te is megszereted, hidd el! <3 :)
millzy.hupont.hu
40. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► ápolás és idős betegek gondozása
szentterezgondozohaz.hupont.hu
42. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
43. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.
kazandoki.hupont.hu
44. Emufarm Lajosmizse-Felsőlajos
► Emutartás, keltetés, hizlalás, szaporítás, emucsibe eladás,bérkeltetés, Nandu tartás, csibe eladás
emutartas.hupont.hu
45. Harry Potter legjobb oldala!!!
► Főszereplők:Harry Potter/Daniel Radcliffe , Ron Weasley/Rupert Grint , Harmione Granger/Emma Watson
harry-potter-imadok.hupont.hu
46. Kulcsmásolás
► Szombaton is nyitva!
kulcsmasolas.hupont.hu
47. PECAZONA
► Itt mindet megtudhatsz hogy foghatod ki álmaid nagy halát.
pecazona.hupont.hu
► Любой успех или неудача- решаться в голове, так что концентрацию сосредоточь на то, что хочешь достичь,а не на то-от чего хотелось-бы избавиться!
pohudajka.hupont.hu
49. Magyaros népi fajátékok, óriás népi játékok
► Magyaros népi hagyományőrző nagyméretű kézműves fajátékok bérelhetők rendezvényre
nepijatek.hupont.hu
50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
51. Miley Cyrus rajongói oldal!!!
► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!
destiny-hope-cyrus.hupont.hu
52. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!
► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!
darkorbit-infok.hupont.hu
► Itt a csapatokat tudjátok menedzselni!Ebbe beletartozik a kezdőcsapat beállítása és az átigazolások!Ha jelentkeztek akkor prémiumot kaptok 1 teljes szezonra!Jelentkezés:tbabicz@freemail.hu e-mail címen történik!
focimenedzsermod.hupont.hu
► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****
kutyapalota.hupont.hu
55. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
56. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén
velemiszallas.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
59. Isten hozott az oldalamra !!!
► ''Szállj szent turul! Ó, szállj, szállj szent turul, fent a magyar égen, hozd el távoli fiaidnak a várva várt feltámadást!'' Majorváry Szabó Sándor
szekelymagyar.hupont.hu
60. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK
► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK
keszhaz-vivex.hupont.hu
61. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
► Mindent megtalálsz itt ! (az oldal fejlesztés alatt áll !)
sajatweboldalam.hupont.hu
63. HAMDI CUKRÁSZDA
► Szerkesztése folyamatban...
hamdicukraszda.hupont.hu
64. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)
► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit
chelseaigazolasok.hupont.hu
65. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek
► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése
napelemrendszerek.hupont.hu
66. Bosch, Siemens, Aeg, Electrolux, Zanussi tüzhelyek márkaszervize.
► Bosch,Siemens,Aeg,Zanussi,Electrolux Tűzhelyek javítása, cseréje, üzembehelyezése,
skunioszerviz.hupont.hu
67. Bihari hímzések
► " Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."
biharihimzes.hupont.hu
68. Üdvözlet minden kerékpártúrát kedvelőnek!
► Ezt az oldalt azért készítem, hogy a hozzám hasonlóan a bringázást kedvelőknek leírjam az általunk tapasztaltakat, és akik még nem kezdték el azok megkedveljék a világ legjobb sportját.
kerekezes.hupont.hu
69. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
70. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK
► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák
gyogyitonovenyek.hupont.hu
71. NAPKEZŰ..............................Kézápolás műköröm építés
► Egy nő külsejének - csakúgy, mint az ápolt szép haj - meghatározó része a szép köröm is.Többletszépséget ad, így Önbizalom növelő szerepe is lehet!
napkezu.hupont.hu
72. ORVOS-KOZMETIKAI FIATALÍTÓ KEZELÉSEK A STÍLUS SZÉPSÉGSZALONBAN
► HIFU® BŐRFESZESÍTŐ FÓKUSZÁLT ULTRAHANG/VITALÉZER HIDEGLÉZERES TERÁPIA/CESARE® LED MASZK FÉNYESZTÉTIKA/INTRACEUTICALS KEZELÉS/ MARIA GALLAND KEZELÉS/ERICSON KEZELÉS/BIODROGA KEZELÉSEK/DERMAROLLERES KEZELÉS/ FODRÁSZAT/MANIKŰR/PEDIKŰR/KÖRÖMÉPÍTÉS
stilusszepsegszalon.hupont.hu
73. JÉZUS A KIRÁLY
► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."
jezusakiraly.hupont.hu
74. EVERYTHINGING
► ...mindent megtalálsz egy helyen.../KATT! .ide.
everythinging.hupont.hu
75. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja
► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása
muanyagtermesztoedeny.hupont.hu